A politikai küzdelem, amit a szociáldemokrata munkásság folytat s amelynek minden választási harc epizódja, elsősorban nem bizonyos politikai intézményekért való harc, hanem általános osztályharc a birtokos és a birtoktalan osztály között. Hogy helyesen foghassuk fel, szükséges, hogy e küzdelem okait és céljalt közelebbról vegyük szemügyre.
E két harcoló osztály megnevezése után ugy tűnhetnék fel, hogy az osztálykülönbség alapja a pénztulajdon, vagy a jövedelem. Polgári ellenfeleink gyakran igy is értelmezik. Jövedelmi vagy vagyoni statisztikát vesznek elő, néhány vonással elválasztják az alacsony jövedelmeket a középjövedelmektől, a középjövedelmeket a nagyjövedelmektől s azt hiszik, hogy ezzel bepillantást nyertek a jelenkor osztályviszonyaiba. Még komikusabbá válnak akkor, ha a középkorról vagy a XVIII. századról szóló statisztikákból mutatják ki, hogy akkor aránylag épp annyi kis-, közép- és nagyjövedelem volt, mint ma; s azt hiszik, hogy ezzel a tőke koncentrációját, a középosztály pusztulását és az osztályellentétek kiélesedését megcáfolták.
Ezeknek a szegény botroknak, akik a nagy társadalmi átalakulás nyilvánvaló tényét igy akarják eltüntetni, ugy látszik halvány sejtelmük sincs arról, hogy mi is tulajdonképpen az a társadalmi osztály. Az osztály nem olyan emberek csoportja, akiknek egyforma nagy a jövedelme, hanem olyan embereké, akik a társadalmi termelésben gazdaságilag azonos müködést teljesítenek. Azért mondjuk: gazdaságilag, nehogy arra gondolhassanak, hogy társadalmi müködés alatt a munka technikai oldalát kell érteni. A takácsnak és a nyomdásznak foglalkozásuk szerint különböző a müködésük, technikailag munkájuk különbözik; de gazdaságilag mindkettő hérmunkás és ugyanahhoz az osztályhoz tartozik.
Nem csoda, ha a társadalmi termelő folyamatok sokfélesége mellett a legkülönbözőbb társadalmi osztályok tarka egyvelege tárul a szemünk elé. Az iparban a tökés vállalkozók a bérmunkásokkal állanak szemben; ezen az általános alapvető viszonyon épülnek fel a különböző osztályviszonyok, az üzemek nagysága szerint. Az önálló kézműves a tőkéssel annyiban megegyezik, hogy ő is önálló vállalkozó, de nem foglalkoztat bérmunkást. Ez a kézműipari kitüzem kis mestereit épp úgy, mint a boltosokat, a mindennapi nyelvhasználat egyenesen külön, a nagytőkésektől különböző osztálynak, középosztálynak nevezi; ezek a munkások kisebb számban és a kisebb tökében különböznek attól, anélkül, hogy éles határokat lehetne közöttük megállapitani. A nagyiparban a tőkés és a munkások közé a felvigyázók és technikai üzemvezetők csoportja ékelődik be. Azok a magas tudományos és technikai igények, amelyeket a mal nagy és óriási üzemekkel szemben támaszlanak, a műszaki és tudományos magántisztviselők osztályát teremtették meg, akik a hozzájuk hasonló és velük egyenrangú közhivatalnokokkal együtt az úgynevezett „értelmiséget” teszik ki. Gazdaságilag a bérmunkásokhoz tartoznak, amennyiben bérért adják el munkaerejüket: különleges, hosszú tanulmányokkal kiképzett és jobban megfizetett szellemi munkaerejüket; bérük magasabb mivolta, tehát egész különböző életmódjuk viszont elválasztja őket a munkásoktól. Egyidejűleg a nagyüzem fejlődése az ahhoz szükséges nagy pénztőkék útján elválasztotta az ipari vállalkozót, aki a haszonból, a pénztőkéstől, aki a kamatokból él. A részvénytársaságban a vállalkozó helyére meg éppen fizetett tisztviselő, az igazgató lép. A tőkés kettős müködése: a termelés vezetése és az értéktöbblet bezsebelése, kétféle személyiségre osztódott el. De az összes pénztőkéseket épp úgy nem lehet egy kalap alá fogni, mint az összes vállalkozókat; nagyság szempontjából megvan közöttük ugyanaz a különbség, mint pl. a tenger halai közt van: a nagyok felfalják a kicsinyeket. A kis járadékot élvező épp úgy pénztőkés, mint a nagy finánckapitalisták, de ezekhez a börzefarkasokhoz képest bizonyos tekintetben olyan, mint egy börzebárány és ezért társadalmi szerepe is más.
Ha már most a földművelést tekintjük, ott ugyanazokat a fokozatokat találjuk, mint az iparban, bár nem pontosan ugyanazon a módon; csak itt még egy osztály jön hozzá, mert a földbirtokos monopolhelyzete folytán a földművelés hozadékából földjáradékot tud kisajtolni anélkül, hogy amellett bárminő tevékeny szerepe volna. Vannak törpebirtokosok, kisbirtokosok, közép- és nagybirtokosok és földmunkások. Itt már jelentkeznek azok a korcs és átmeneti alakok, amelyek a társadalmi osztályok képét a gyakorlatlan szem előtt összezavarják. A földmunkásnak gyakran van egy kis darab földje, míg kisebb földdarabok tulajdonosai, mint föld- vagy ipari munkások, mellékkeresetre szorulnak, mert földjük kicsi a megélhetésre. Ezek tehát önálló mezőgazdák és bérmunká- sok egyszerre. A háziiparban látszólag önálló kézműveseket találunk, kik testestől-lelkestől a tökés kereskedőtől függnek. Hogy nem elég a bérért való munkálkodás jogi formája ahhoz, hogy az osztályt meghatározza, azt az a számos átmenet mutatja az igazgatótól az aligazgtón, az osztályfőnökön, főmérnökön, technikuson, rajzolón és felvigyázón át a munkásig. Itt gyakran zavarba jön az ember, ha a fokozatos átmeneteknél meg akarja határozni, milyen osztály különbségeket kell megállapitania és hol vannak a határai.
A társadalmi élet így a legkülönbözőbb osztályok tarka képét mutatja, melyeknek a társadalmi életben való működése és ezért érdekei is majd éles ellentéteket és óriási különbségeket, majd fokozatos átmeneteket mutatnak. De nem mond-e ez a kép ellent megállapításunknak, hogy a társadalmi harcban csak két osztály áll egymással szemben? És az osztályok különböző müködésére vetett pillantás nem mutatja-e rögtön, hogy ez csupán vagyonuk szerint történő két csoportba való felosztás tudománytalan, tarthatatlan és csak demagóg izgatás céljára kitalált állitás?
Nem, ez a megkülönböztetés a társadalmi rend legmélyebb lényegén alapszik. Abból a szerepból származik, amit a pénz a kapitalizmus fellendülése óta játszik. Minden pénznek megvan az a tulajdonsága, hogy tőkemódjára müködhetik, t.i. ha tulajdonosa azért termelőeszközöket vásárol, munkásokat fogad föl, s az így előállitott árukat eladja, az mint több pénz, mint nagyobb, az értéktöbblettel megnövekedett tőke jut kezeihez vissza. Még az sem kell, hogy ezt maga tegye; a legnagyobb örömmel átveszik tőle az üzlet gondjait és fáradalmait mások és a tőke használatáért megfizetik neki a haszon egy részét, mint kamatot. A kapitalizmus a pénznek azt a tulajdonságot adta meg, hogy tulajdonosának kamatot hoz. Akinek tehát pénze van, magának munkanélküli jövedelmet biztosíthat.
Ez a jövedelem abból az értéktöbbletből származik, amely a termelő folyamatban keletkezik. A munkásosztály óriási értékeket teremt munkájával; ennek csak egy részét kapja vissza a munkabérben, a fennmaradó rész az értéktöbblet, amely a tőkés osztálynak jut. Ezt az értéktöbbletet a különböző tőkések és tőkéscsoportok meg kell, hogy osszák egymás közt, mert mindnyájan ebből élnek. A földbirtokosok megkövetelik a maguk részét, a kereskedők és közvetítők is számot tartanak egy részére, az igazgatók, a nagyfizetésü üzemvezetők is kiveszik a részüket, a pénztőkések is megkapják kamatjukat vagy osztalékukat. Ezek egymás közt küzdenek az értéktöbblet felosztásán és ezt a feloszlatást részben gazdasági törvények, részben a politikai hatalmi viszonyok fogják meghatározni. Itt miránk az a tény tartozik, hogy mindazok, akiknek pénzük van, ezáltal bizonyos mértékben igényt támasztanak az értéktöbblet egy részére, föltéve természetesen, hogy nem fogják azt régi módi fösvények módjára ócska harisnyában elrejteni. Az értéktöbblet az alsóbb osztályok kizsákmányolása révén keletkezik, ezt a fölösleget ezeknek a munkája teremti meg; mindazok az osztályok, amelyek az értéktöbbletet maguk közt felosztják, együttvéve egy nagy kizsákmányoló társaságot alkotnak és akinek pénze van, ezáltal Mammon kegyelméből részvényes ebben a derék testületben.
Ez okból beszélhetünk nagy osztályellentétről birtokos és birtoktalan osztály között. Ez abban áll, hogy e szavak egyet jelentenek kizsákmányoló és kizsákmányolt osztályokkal. Akinek semmije sincs, ha élni akar, arra van kényszerítve, hogy munkaerejét eladja a termelő eszközök tulajdonosainak, t.i. közvetve a tőkéseknek. Ezek hosszú és nehéz munkájáért olyan bért adnak neki, ami éppen hogy elég szűkös megélhetésére s a többi általa termelt értéket zsebredugják. Akinek semmije sincs, el kell türnie hogy kizsákmányolják; a termelő eszközök magántulajdona minden más utat elzár előle. Az eset ugyanaz marad akkor is, ha a munkásnak van egy kis pénze, aminek kamata egy kis pótlékal szolgál béréhez. Bár van a bankban pénze, ezzel még nem vált kizsákmányolóvá. Bár ekben a kamatokhan jut neki egy parányi darabka a nagy értéktöbbletből, amit az egész munkásosztályból sajtolnak, de ez a csöpp nem jön számitásba azzal az értéktöbblettel szemben, amit ő maga annak egészéhez bérmunkája útján hozzátesz. Megnagyobbítja ezt az értéktöbbletet és kizsákmányolják; ugyanabban a helyzetben van, mint társai. És rendesen nem is tekinti ezt a pénzt tőkének, hanem megtakarított pénznek, amiből munkátlanság vagy baleset esetén szükségleteit fedezheti.
De amint ez a vagyon egy bizonyos határon felülemelkedik, tulajdonosának lehetővé teszi, hogy kizsákmányolásból s ne saját munkájából éljen, szerényen, ha kis járadékos vagy kis vállalkozó, bőségben, ha a gazdagokhoz tartozik. Bármennyire legyenek is osztály különbségek ezek közt az emberek közt, bármily különböző tevékeny vagy szenvedőleges működést fejtsenek is ki a kizsákmányolás műveletében, bármennyire civakodjanak és küzdjenek is egymás között a zsákmány felosztásáért s bár tulajdonuk nem mindörökre biztos is, - mégis van közös érdekük, mert mindnyájan részesei a kizsákmányolásnak. A kizsákmányolók és a kizsákmányoltak közötti nagy társadalmi ellentétben semmi sem függ a vagyon nagyságától a kizsákmányolók társaságában.
Mint ebből a fejtegetésből kiviláglik, nem állitjuk azt, hogy a társadalom csak ebból a két nagy csoportból áll. Van közöttük egy réteg, amelyről nem állapithatjuk meg, az egyik vagy a másik csoporthoz áll-e közelebb, amilyen például a paraszt, aki munkásokat zsákmányol ki s őt magát meg a földesúr szipolyozza, vagy a hivatalnok, akinek közepes jövedelme van. Csak osztályhelyzetük külön megvizsgálása után dönthetjük el, hová fognak állani a nagy politikai harcban. De az emberek és osztályok nagy tömegére mégis érvényes az, hogy különböző különleges társadalmi müködésük csak másodrendű fontossággal bír az alapvető kérdéssel szemben. hogy a birtokosokhoz, vagy a birtoktalanokhoz, t.i. a kizsákmányolókhoz, vagy a kizsákmányoltakhoz tartoznak-e.