Író: Antonio Gramsci
Először megjelent: "L'Ordine Nuovo," 1920. június 5.
Forrás: Antonio Gramsci: ifjúkori írások 1914-1926, MKKE Társadalomelméleti Kollégium, 1987
HTML: P.G.
A proletár forradalom nem egy szervezetnek és nem is szervezetek rendszerének, melyek forradalminak vallják magukat, az önkényes aktusa. A proletár forradalom egy hosszú történelmi folyamat, mely meghatározott termelő erők kialakulásában és fejlődésében valósul meg (melyet mi a "proletariátus" szóval fejezünk ki) egy meghatározott történelmi időszakban (amelyet a következő kifejezésekben foglalunk össze: "az egyéni tulajdon módja, a kapitalista termelés módja, gyári rendszer, a társadalom szervezetének formája a parlamentáris-demokratikus államban"). Ennek a folyamatnak egy meghatározott fázisában az új termelő erők nem tudnak már fejlődni és rendszereződni autonóm módon azokban a hivatalos sémákban, amelyekben az emberi társadalom; ebben a meghatározott fázisban jön létre a forradalmi aktus, mely arra irányul, hogy erőszakkal elsöpörje ezeket a sémákat, arra irányul, hogy tönkretegye az egész politikai és gazdasági hatalmi apparátust, amelyben a forradalmi termelő erőket elnyomva tartották; mely arra irányul, hegy szétzúzza a burzsoá államgépezetet, és egy új típusú államot építsen, melynek rendszerében a felszabadult termelőerők megtalálják az adekvát formát továbbfejlődésükhöz, tovább bővülésükhöz, melynek rendszerben védelmet, valamint a szükséges és elégséges fegyveres támogatást megkapják, hogy elnyomják ellenségeiket.
A proletár forradalom valóságos folyamatát nem lehet azonosítani a kontraktuslista és voluntarista forradalmi szervezeten fejlődésével ás akciójával, melyek a politikai párt és a hivatalos szakszervezetek: ezek olyan szervezetes, melyek a burzsoá demokrácia talaján, a politikai szabadság talaján születtek mint a politikai szabadság fejlődése és bizonyítéka. Ezek a szervezetek – amennyiben egy olyan tant testesítenek meg, mely a forradalmi folyamatot hirdeti és (a történelmi valószínűség adott határain belül) előre látja annak fejlődését, a nagy tömegek által elismertek lesznek mint saját visszatükröződésük, és mint kormányapparátusok embrionális formája –, a felszabadulás elkövetkezendő folyamatainak felelős és közvetlen mozgatói most, és egyre inkább azok lesznek, mely felszabadulásra törekszik az egész dolgozó osztály a forradalmi folyamat során. Mindazonáltal ezen nem testesítenek meg egy folyamatot, nem győzik le a burzsoá államot, nem ölelik fel és nem is ölelhetik fel a forradalmi erők sokféle feltörését, melyet a kapitalizmus elszabadít elnyomó és kizsákmányoló államgépezetének csillapíthatatlan működésekor.
A burzsoá osztály politikai és gazdasági uralmának időszakában e forradalmi folyamat valóságosan titkosan zajlik, a gyárak zugaiban, a kisemmizettek tudatában, akikre a kapitalizmus rákényszeríti törvényeit: a kifejlődés nem ellenőrizhető és bizonyítható, az lesz azonban a jövőben, amikor azok az összetevők, melyek azt alkotják (mint érzelmek, hűség, szokások, az erkölcs és a kezdeményezés csírái) kifejlődnek és megtisztulnak a társadalom fejlődésével, amikor a munkásosztály uralja a termelés területét. A forradalmi szervezetek (a politikai párt és a hivatalos szakszervezet) a politikai szabadság területén születtek, a burzsoá demokrácia kebelében mint általában a demokrácia és a szabadság fejlődése és bizonyítéka, olyan területen, ahol elnyomó és elnyomottak, kizsákmányoló és kizsákmányoltak viszonya áll fenn, ahol nincs szabadság a munkás számára, ahol nincs demokrácia; a forradalmi folyamat ott megy végbe, ahol a munkás semmi és minden akar lenni, ahol a tulajdonos hatalma korlátlan, élet-halál ura a munkás, a munkás felesége és a munkás gyermekei szemében.
Amikor azt mondjuk, hogy a munkás forradalom történelmi folyamat, mely a kapitalista rendszerben az emberi társadalomban immanens, amelynek megvannak a maga törvényei, s mely szükségszerűen úgy megy végbe, hogy ellenőrizhetetlen akciók sokaságát egyesíti, mert olyan helyzet hozza azokat létre, mely a munkás akarattól független, a munkás nem láthatja előre, amikor azt mondjuk, hogy a munkás forradalom történelmi folyamata napvilágra került, az ellenőrizhetővé és bizonyíthatóvá vált?
Akkor mondjuk ezt, amikor az egész munkásosztály forradalmi lett, már nem abban az értelemben, hogy általánosan visszautasítja az együttműködést a burzsoá osztály kormányintézményeivel, nem is abban az értelemben, hogy ellenzéket képez a demokrácián belül, hanem abban az értelemben, hogy az egész munkásosztály, mely egy gyárban van, olyan akciót kezdeményez, mely szükségszerűen a munkásállam megalapításához vezet, egy olyan emberi társadalom kialakításához kell hogy vezessen, mely teljesen eredeti, egyetemes, mely felöleli az egész munkás Internacionálét, tehát az egész emberiséget. S mi éppen azért mondjuk, hogy a jelenlegi időszak forradalmi, mert azt tapasztaljuk, hogy minden országban a munkásosztály arra törekszik, és minden erejével azon van – jóllehet hibázva, bizonytalankodva az elnyomott osztály béklyóival, melynek nincsenek történelmi tapasztalatai, s mindent eredetiben kell megcsinálnia –, hogy saját kebelén belül fejlesszen ki új típusú intézményeket munkás területen, képviseleti szerveket, melyek az ipari sémán belül jönnek létre; mi azt mondjuk, hogy a jelenlegi időszak forradalmi, mert a munkásosztály minden erejével, minden akaratával arra törekszik, hogy megalapítsa az államot. Ezért van az, hogy azt állítjuk, a gyári munkástanácsok megszületése nagyszerű történelmi esemény, egy új korszakot jelent az emberi nem történetében: ezért kerül napvilágra a forradalmi mozgalom, és lép abba a fázisba, ahol már igazolható és ellenőrizhető lesz.
A burzsoá osztály és a burzsoá osztály által uralt társadalom liberális fázisban az állam elemi sejtje a tulajdonosi osztály volt, amely a gyárakban a munkásosztályt a profit érdekében leigázta. A liberális fázisban a tulajdonos vállalkozó és gyáros is volt: az ipari hatalom, az ipari hatalom forrása a gyárban volt, a munkás nem tudott megszabadulni attól a meggyőződésétől, hogy a tulajdonosra szükség van, mivel annak személye azonosult a gyáros személyével, a termelésért felelős gyáros személyével, azaz azzal a személlyel, aki felelős fizetésért, kenyeréért, ruhájáért, lakásáért.
A burzsoá osztály történelmi fejlődésének imperialista szakaszában a gyárak ipari halalma elszakad a gyártól, és egy trösztben, egy monopóliumban, egy bankban, az állami bürokráciában koncentrálódik. Az ipari hatalom nem lesz már többé felelős, ezért még autokratikusabb, még kegyetlenebb, méginkább önkényes lesz: de a munkás a "főnök" igájától megszabadulva, kiszabadulva a hierarchia szolgai szelleméből, és azon új általános körülményektől sarkallva, melyekben a társadalom az új történelmi szakasztól függ, a munkás felbecsülhetetlen lépéseket tesz az autonómia és a kezdeményezés területén.
A gyárban a munkásosztály a "termelés egy meghatározott eszközévé" válik egy szervesen meghatározott szerkezetben; minden munkás "esetlegesen" lép be, hogy részét képezze ennek a szervezeti testületnek: esetlegesen, ami az akaratát illeti, de nem esetlegesen, ami a munkához való rendeltetését illeti, mivel egy meghatározott szükségszerűséget jelent a munka és a termelés folyamatában, és csak ezért fogadják be, s csak ezért tudja megkeresni a kenyerét: csak egy fogaskerék a munka elosztásgépezetében és a munkásosztályban, melyet mint termelőeszközt tartanak nyilván. Ha a munkás világosan látja "meghatározott szükségszerű voltát" és azt egy állami típusú képviseleti gépezet alapjául veszi (azaz nem voluntárius és kontraktualista, igazolványokkal, hanem abszolút és szerves, a valósig híve, melyet ismerni kell, ha azt akarjuk, hogy biztosítva legyen a kenyér, a ruha, a lakás, az ipari termelés). Ha a munkásosztály ezt teszi, akkor nagyszerű dolgot tesz, akkor új történelmet kezd, megnyitja a munkásállamok korszakát, melyeknek együtt kell működniük a kommunista társadalom kialakításában, mely a nagy gépműhelyek mintájára lesz megszervezve, megnyitja a Kommunista Internacionálé korszakát, melyben minden nép, az emberiségi minden tagja jelentőségét attól kapja elsődlegesen, hogy meghatározott termelést végez, és nem attól, hogy egy államformába szerveződött, melynek meghatározott határai vannak.
Amennyiben felépíti ezt a képviseleti rendszert, valójában az előző gépezet kisajátítását végzi el a munkásosztály, mely a termelés legfontosabb eszköze: maga a munkásosztály, mely felismeri önmagát, mely megszerzi a szerves egység tudatát, mely egységesen helyezkedik szembe a kapitalizmussal. A munkásosztály így azt állítja, hogy az ipari hatalmat, az ipari hatalom forrását újból a gyárba kell helyezni, és munkás szemszögből tekintve a gyárat újból olyan formának tekinti, melyben a munkásosztály meghatározott szerves egységgé szerveződik, mint az új állam sejtje, a munkásállamé, mint az új képviseleti rendszer alapja, a gyári tanácsok rendszere. A munkásállam, mivel termelési jellegű, megteremti egy világszervezetben, a Kommunista Internacionáléban azokat a feltételeket, melyek fejlődéséhez, állammá formálódásához, szerves egységgé alakulásához szükségesek.
Mint ahogyan ma egy nagy gépgyár tanácsában összekeverednek a különböző munkás brigádok és csapatok egy más részleg munkásbrigádjaival, munkás szemszögből nézve az ipari termelés minden mozzanata összefonódik egy másik mozzanattal, létrehozva így a termelés folyamatát, ugyanígy a világiban az angol szén összefonódik az orosz olajjal, a szibériai búza a szicíliai kénnel, a Vercellese-i rizs a stájerországi fával... egy egységes egésszé, melyet a nemzetközi adminisztráció irányít, mely az egész emberiség nevében kormányozza a Föld gazdagságát. Ebben az értelemben a munkások gyári tanácsa egy történelmi folyamatnak első sejtje, melynek a Kommunista Internacionáléban kell kiteljesednie, s nem úgy mint a forradalmi proletariátus politikai szervezete, hanem mint a világgazdaság ujjászerveződése, mint az egész emberi, nemzeti és világ társadalom újjászerveződése. Minden jelenlegi forradalmi akciónak csak úgy van értéke, és történelmileg csak akkor igaz, ha hozzátartozik ehhez a folyamathoz, ha burzsoá felépítményből való megszabadulás folyamatának részét képezi, melyek azt megbéklyózzák és gátolják.
A politikai párt és a gyári tanács, a szakszervezet és a gyári tanács közötti kapcsolatok milyensége már világosan kirajzolódik ebből az expozéból. A párt és a szakszervezet nem lehet gyám, sem ezen új intézménynek – melyben a forradalom folyamata ellenőrizhető történelmi formát ölt – már kialakított szuperstruktúrája. A pártnak és a szakszervezetnek közre kell működniük a burzsoá társadalomban meglevő elnyomás erői alól való tudatos felszabadulásában, elő kell mozdítaniuk az általános külső politikai feltételek olyan szerveződését, melyben a forradalom a lehető leggyorsabban játszódhat le, s melyben a felszabadult termelő erők maximálisan kiteljesedhetnek.