Írók: Kotányi Attila, 1995. január.
Kiállítás: Pannonhalmi Apátság, 1995 január 7-27.
Először megjelent: "Balkon," 1995/3.
Forrás: "Balkon," 1995/3.
HTML: P.G.
Mit ábrázol a felhő?
Nem tükrözheti az Eget, mert an nem tárgyszerű, hanem átölelően körkörös. De a csodás, magas bárányfelhő és fuvallatai az Égre voantkoznak, azt mímelik. Úgy, mint a szerelmes levél, nem tudja megragadva ábrázolni őt, akinek, akihez szól, imádottját. Csak tőle elragadtatva tud lenni, ugyanabban a határtalan dimenzióban, ahonnan az elragadottság megragadó ereje származik.
Az imádság, sőt az áldozat sem ragadhatja meg azt, akihez szól, aki, mint tudjuk, mindenben lesz minden, és addig is, mint tudjuk, megkülönbözteti magát mindentől. Ha pedig az ima szárnyaszegett, azért szárnyaszegett, mert nem imádottjának szól, hanem attól elfordul, leképző, ábrázoló vágyától nem tud megszabadulni.
A fogvatartó leképzéstől való sikeres megszabadulásban foglalható össze az, amit feltétlenül mindani érdemes Szabó Lajos képításáról és arról, hogy az mit ábrázol.
Az egyes rajzok egyik szokásos elnevezése: kalligráfia, jóllehet az ikonográfus Szabó szándéka nem szépírás volt. De kalligráfia helyett elnevezhetnénk a papírgraffitiket kall-ima-gráfiának. Magyarul: szépségesen imádkozó vonalvezetésnek. Szabó Lajos háború utáni filozófiai előadásokat tartott. Ezen előadások kezdeti idején kifakadt belőlem a csodálkozás, és azt kérdeztem tőle: "Tudnál-e valamit mondani arról, hogy mi is a titka fogalmazásod radikalizmusának?" Tehát arra kérdeztem rá, hogy vajon mitől lehet olyan gyökeres és olyan találó, amit mond. Habozás nélkül jött a válasz:
"A szubjektivitás centrumbaállításától."
A kiállítási meghívó beköszöntő sorai Szabó Lajosnek ezt a saját válaszát hozzák újra szóba.
Mert az szubjektív, ami vallomásos, mint a jó vers. Beszámol arról, amit maga magában tapasztalt, tehát egészen közvetlenül. Szabó Lajos filozófiájának kulcsszava is így szólt: közvetlen tapasztalás.
Minthogy a tapasztalás mindig közvetett kell legyen, ezért a közvetlenség azt jelenti, hogy a közvetítés igen gazdag, az érzékelés minden lehető módján vesszük tudomásul azt, amit megtapasztalunk.
A személyes és kutatással, kimondással, megbeszéléssel fegazdagított tapasztalatot mutatja ez a kiállítás is. A hajlatosságban, a vonalak hajlatosságában nemcsak vallomásosan közvetlen elevenség ficánkol, hanem híradás ezen elvenség forrásáról is, ezen személyesség forrásáról is. A kiállítás pár tucatnyi rajza csak egy csöppnyi választákot tud adni a személyesség genezisének tizennégy éven át tartó, szinte számtalannak tűnő mutációiból.
A kiállítás hírt akar adni a kép újjászületéséről a genetika korszakában. Ez alatt pedig azt érthetjük, hogy napjainkban a tudományok felszámolják a genézist, az isteni teremtés egész gondolatvilágát, és majd ki fogják mutatni, hogy hogyan jött létre egészen személytelenül az élők élete és a lehetséges világok közül az, amelyik megvalósult.
De érthetjük a kiállítás címszava alatt azt is, hogy a tudományok értelmessége is a világ eredetének kutatása felé fordult, és konfrontációba került a megfejthetetlen kezdetek kezdetével.
Csak ez az utóbbi megjelölése a genetika korszakának, csak ez egyeztethető össze Szabó Lajos saját felfogásával a képről és az arról való képünk megújulásával.
Nagarjuna, akit Ázsiában második Buddhának hívnak, így beszél a kezdetek kezdetérőll:
"A létező dolgok nem maguktól keletkeznek, sem nem valami másból, sem nem valamely eredendő okból".
Mit tudhatunk a kutatás mai párbeszédéről a kezdetek kezdetével?
Platon azt ajánlja, hogy egy fontos kérdés megválaszolása érdekében meneküljünk ahhoz a logoszhoz, ahhoz a megvilágosodáshoz, amely az írott, képírott, az énekelt-zenélt és a beszélt nyelvben fogant.
Janos evangélista azt is megmondja, hogy miért meneküljünk a logoszhoz. Mert a logosz már a kezdetben ott van. A bibliai hagyomány nem ismer olyan teremtést, amely az egyetlen minisztériumhoz genetikusan hozzátartozó értelem nélkül történne. Manapság pedig, sőt az utóbbi századokban a tudományok ipara és kutató szenvedélye a János evangélum kezdetével szembesül. Ebben a kezdetben a teremtő Istennél van az igen, a logosz, az értelem, ő maga az. Semmi, ami létrejött, nem jött létre nélküle.
Szabó Lajos Zalai Béle filozófust idézte, aki szerint a kezdetet, "Istent el nem érhetjük, csak telt vedrekkel térhetünk vissza tőle". Adí is megidéződik: "Isten van valamiként minden gondolatnak alján".
Szabó Lajos 16 évvel később vette először tudomásul, hogy ő tulajdonképpen rajzol, amikor tűhegyes tintaceruzájával kis jeleket tesz a könyvek margójára. Így aztán a vonal elmegy sétálni, mint ahogyan Paul Kleee megfogalmazta, hogy mi is a rajz. A kiállítás meghívó szövegének az az értelme, hogy visszaplántálja Szabó Lajos kalligráfiáját az eredettel való konrontációba, saját eredetének visszakeresetébe, oda ahonnan Szabó Lajos és Vajda Lajos művészetével egyáltalán foglalkozni érdemes. Mert más társaikkal együtt ezt választották.
Pannonhalma, 1995. Január
Kotányi Attila