Író: Rosa Luxemburg
Először megjelent: "Die Gleichheit," 1905. november 29. Stuttgart.
Forrás: Rosa Luxemburg: Válogatott beszédek és írások II. Kossuth Könyvkiadó, 1960.
Fordítás: Nyilas Vera
HTML: P.G.
A cári birodalomban vaslogikával menetel előre a forradalom ügye. E pillanatban kezdődik a parasztzavargások szakasza, a forradalom tehát kitűzi zászlaját a falun. A forradalmi időszak kezdete óta mostanáig hallgattak az orosz parasztok. A szociáldemokrácia másfél évtizedes fáradhatatlan felvilágosító munkájától befolyásolt városi, ipari proletariátus volt az, amely elsőnek jelent meg a színen, amely a hatalmas forradalomnak eddig egyedüli hordozója volt, s amely osztályhelyzeténél fogva arra van hivatva, hogy az Oroszországban egyre növekvő forradalmi sereg legtudatosabb, leghatározottabb, legmesszebb elmenő és éppen ezért vezető része maradjon. A városi proletariátus ügyéhez már csatlakozott a katonaság szárazon és vízen, mégpedig a paraszti tömegek előtt. A "Potyomkin" emlékezetes zendülése a Fekete-tengeren, majd a matrózok felkelése Kronstadtban, éppen a cári székváros kapujában, nyomban ezután a legénység felkelése a távoli Vlagyivosztokban, Harbinban - robbanások olyan sorozata, amely azt mutatja, hogy az egész orosz tengerészet délen, északon, keleten, heves forrongásban van. És ez a robbanás sehol sem a részeg "csőcselék" zavaros, vad indulatainak tomboló kitörése, ahogyan a félhivatalos orosz távirati irodák hazudni szokták, és amit nálunk a polgári sajtó, mindenekelőtt a "liberális" lapok persze jámbor készséggel elhisznek. Nem, az orosz tengerészet eddigi úgynevezett "zendüléseiben" a politikai felvilágosultság, a proletár öntudat, a szociáldemokrata nevelés eredménye nyilatkozott meg. A "Potyomkin"-on is, Kronstadtban is szervezett szociáldemokraták haladtak a mozgalom élén; világosan és érthetően fogalmazott, kifejezetten politikai és egyben proletár jellegű követeléseik a zendülést minden egyes esetben teljesen osztálytudatos, forradalmi akcióvá avatták. S ha mind e fölkeléseket sötét árnyként gyújtogatás, gyilkolás, részegeskedés és fosztogatás kísérte, ország-világ előtt máris be van bizonyítva, hogy a cárizmus bitang bandája akarta - a lumpenproletariátus módszeres felbujtásával, a papok és a rendőrök vezetésével - a bűnözés piszokhullámába fojtani a tengerész-legénységeknek és a városok ipari munkásainak forradalmi felkeléseit. A gyilkolás, gyújtogatás, fosztogatás nem a "zendülő" matrózok műve volt - az abszolutizmus felbérelt "rendfenntartói" alkalmaztak ilyen harci eszközöket a matrózok ellen.
De nemcsak a tengerészetben, hanem az utolsó Miklós szárazföldi csapatai között is óráról órára érik a forradalom vetése. Már az abszolutizmus ama kísérleteinél, hogy a matrózlázadásokat fegyverrel verjék le, több ízben csődöt mondott a katonaság. A tengerész-legénység lemészárlására küldött ezredek két alkalommal megadták magukat Kronstadtban. A katonák a városokban a tüntető proletárokkal való találkozásaik során több ízben megtagadták az engedelmességet. Moszkvában a cári bitangok által meggyilkolt szociáldemokrata Baumann1 emlékezetes, nagyszerű temetésén, a mintegy 200 000 főnyi tüntető menetben tömegesen voltak katonák; az élen lengő óriási szociáldemokrata zászló körül díszőrségként egy csoport magasabb rangú tiszt haladt kivont karddal; amerre az óriási menet elhaladt, kétfelől sorfal állt, s az eleven láncban tarka változatosságban munkások, diákok, nők, katonák és tisztek fogták egymás kezét. Nemcsak a "közemberek" soraiban, tiszti körökben is egyre bátrabban emelnek szót a haladó, forradalmi elemek a cárizmus engedelmes bérgyilkosai ellen. A katonaság, melyet lenyűgöz a szociáldemokrácia lázas agitációja, napról napra megbízhatatlanabbá, napról napra alkalmatlanabbá válik az összeroskadó egyeduralom védelmére.
De ezzel megoldódik az egyik legfontosabb taktikai kérdés, amely mint mindenütt, nálunk Németországban is csúnya fejtörést okoz az osztályharc opportunista kalkulátorainak. Hogyan számíthat sikerre a modern munkásosztály valamilyen tömegakciója - akár csupán néhány nagyobb utcai tüntetés, egy tömegsztrájk is -, hiszen a militarizmus merev falába, villogó szuronyokba ütközünk, s ezekkel szemben mi, védtelen proletárok, teljesen tehetetlenek vagyunk! Ezt kiáltozzák felénk azok, akik a proletárok tömegakcióját nem tudják másképp elképzelni, csak a nyugodt parlamenti hétköznapok merev környezetében, hideg légkörében. Újra és újra megfeledkeznek arról, hogy a proletariátus komoly tömegakciója maga is csak forradalmi helyzetben bontakozhat ki, olyan helyzetben, amely már az egész néptömeget, az egész országot forrongásba hozta. Ám ha így áll a dolog, akkor a "szuronyok merev falát" is egészen más szemszögből kell néznünk, mert a forradalmi pillanatokban, amikor a harcoló proletariátus ügye az egész dolgozó nép ügyévé, minden kizsákmányolt és elnyomott ügyévé válik, a katonában is felébred a polgár, a nép fia, a proletár. Akik a mai katonaságot változhatatlan, ellenséges erőként szembe helyezik a nép forradalmával, elfelejtik, hogy a forradalom magát a katonaságot is magával sodorja, elfelejtik a külső csatazaj mellett a forradalom legerősebb, társadalmilag és történelmileg legfontosabb oldalát: politikai nevelőmunkáját. S ez nemcsak a proletariátus tömegére, a parasztság, a kispolgárság széles rétegeire van hatással, hanem a népnek "a király mundérjába" öltöztetett részére is.
Az orosz események ismét bebizonyították, hogy a forradalom nemcsak felveti az új politikai és társadalmi problémákat, hanem magában hordja e problémák megoldását is. Az orosz forradalom tehát újabb figyelmeztetés a saját sorainkban levő kishitűeknek és csüggeteg kalkulátoroknak, s egyben intelem az uralkodó osztályoknak is, amelyek állandóan újabb hadi- és flotta-javaslatokkal nálunk is olyan szellemeket idéznek a társadalom felszínére, amelyeket később nem tudnak majd megfékezni.
1 N. E. Baumann (1873-1905) bolsevik, az Oroszországi Szociál- demokrata Munkáspárt moszkvai pártbizottságának tagja. 1905. október 18-án cári pribékek meggyilkolták. - Szerk.