Író: Rosa Luxemburg
Először megjelent: "Die Gleichheit," 3. szám (1905. február 8.), Stuttgart.
Forrás: Rosa Luxemburg: Válogatott beszédek és írások II. Kossuth Könyvkiadó, 1960.
Fordítás: Nyilas Vera
HTML: P.G.
Az abszolutizmus ellen felkelő orosz proletariátus Pétervárott, január 22-én kitört első forradalmi tömegmegmozdulását a kancsuka-uralom "győzelmesen" leverte, vagyis védtelen munkások ezreinek vérébe, legyilkolt férfiak, asszonyok és gyermekek vérébe fojtotta. Könnyen meglehet, hogy - legalábbis Pétervárott - pillanatnyilag komor szünet áll be a forradalmi mozgalomban. A rohanó ár most Pétervárról, északról végigsöpör az egész óriási birodalmon, és sorra átterjed Oroszország összes nagyobb iparvárosaira. Aki azt várta, hogy a forradalom egy csapásra győzni fog, aki most, a vér és vas politikájának pétervári "győzelme" után, a "rend" helyreállítása miatt, pártállása szerint, pesszimista csüggedésre adná a fejét vagy korai ujjongásba törne ki, az csak azt bizonyítaná, hogy a forradalmak történetéből, belső vastörvényeiből egy betűt sem ért.
Szinte az örökkévalóságig tartott - legalábbis az orosz nép forradalmi türelmetlenségéhez és gyötrelmeihez képest, - amíg az abszolutizmus sokszázados jégtakarója alatt a forradalom tüze lobogó lángot vetett. Bizonyára szörnyű küzdelmek hosszú időszakát, a nép mérhetetlen áldozatokba kerülő győzelmeit és vereségeit kell átvészelnünk, míg az abszolutizmust, ezt a vérszomjas, még dögrováson is félelmetes fenevadat végleg leverik. Évekre, nem pedig napokra és hónapokra menő forradalmi korszakra kell felkészülnünk Oroszországban, a nagy francia forradalomhoz hasonlóan.
És mégis a civilizáció és a szabadság valamennyi barátja, vagyis a nemzetközi munkásosztály, már most szívből ujjonghat. A szabadság ügye már most is győzött Oroszországban, a nemzetközi reakció már most, január 22-én, Pétervár utcáin elszenvedte véres jénai vereségét. Mert az orosz proletariátus ezen a napon lépett első izben a politikai porondra osztályként, először jelent meg végre a küzdőtéren az a hatalom, amely történelmileg egyedül hivatott és képes arra, hogy a cárizmust a porba tiporja és Oroszországban, mint mindenütt, kitűzze a civilizáció zászlaját.
Az orosz egyeduralom elleni küzdelem immár csaknem egy évszázada folyik. Már 1825-ben kitört Oroszországban egy zendülés, melynek hordozói a legfelső arisztokráciához tartozó ifjak voltak, tisztek, akik megkísérelték szétfeszíteni a zsarnokság bilincseit. E kudarcba fulladt, kegyetlenül levert felkelés emlékműveit még ma is megtaláljuk Szibéria hómezőin, ahol a legnemesebb áldozatok tucatjai lelték sírjukat. A titkos összeesküvések és merényletek az ötvenes években megújultak, s az elszánt harcosok seregén ismét diadalmaskodott a "rend" és a korbács. A hetvenes években kialakult a forradalmi értelmiség erős pártja, amely a paraszti tömegekre támaszkodva, a cárok ellen intézett rendszeres terrorista merényletek révén akart politikai fordulatot előidézni. Ám hamarosan kiderült, hogy az akkori paraszti tömeg renyhe, a forradalmi mozgalmakra teljesen alkalmatlan elem volt. Ugyanúgy a cárok eltávolítása is teljesen használhatatlan fegyvernek bizonyult a cárizmusnak mint kormányzati rendszernek eltávolításához.
Amikor a nyolcvanas években az oroszországi terrorista mozgalom lehanyatlott, az orosz társadalmon és a szabadság nyugat-európai barátain egy időre mélységes csüggedés lett úrrá. Az abszolutizmus jégtömbje megrendíthetetlennek, az oroszországi társadalmi állapotok reménytelennek látszottak. S mégis éppen ebben az időpontban indul meg Oroszországban az a mozgalom, amely ez év január 22-ét eredményezte a szociáldemokrata mozgalom.
Egészen kétségbeesett gondolat volt az orosz cárizmus részéről, hogy a krími háború súlyos veresége után, a hatvanas évektől kezdve átültesse Oroszországba a nyugat-európai kapitalizmust. Ám a csődbe jutott abszolutizmusnak kincstári és katonai célokra vasutak és távirdák kellettek, vasra és szénre, gépekre, gyapotra és szövetre volt szüksége az országban. A nép kifosztásának és a kíméletlen védővámpolitikának minden eszközével fejlesztette a kapitalizmust - és ezzel öntudatlanul a saját sírját ásta. Szeretettel dédelgette a tőkésosztályt és kizsákmányoló tevékenységét - s ezzel proletárokat nevelt, és feltüzelte őket a kizsákmányolás és az elnyomás ellen.
Az a szerep, amelyre a parasztság alkalmatlannak bizonyult, a városi, ipari munkásosztály történelmi feladatává lett: ez az osztály lett a felszabadító és forradalmi mozgalom hordozójává. Az orosz szociáldemokrácia fáradhatatlan földalatti felvilágosító munkája néhány év alatt elérte azt, amit az értelmiség leghősibb lázadásainak egész évszázada sem tudott véghezvinni: alapjaiban rendítette meg a zsarnokság régi erődjét.
Most működésbe léphetnek az orosz társadalom összes ellenzéki és forradalmi erői: az elementáris, homályos parasztlázadás, a haladó nemesség liberális elégedetlensége, a művelt értelmiség - tanárok, írók, ügyvédek - szabadságvágya. Most a városi proletariátus forradalmi tömegmozgalmára támaszkodva és a proletariátus nyomdokain haladva, valamennyien a harcosok nagy seregét, a népet állíthatják csatasorba a cárizmus ellen. Ám a forradalmi mozgalom ereje és jövője egyes-egyedül az osztálytudatos orosz proletariátustól függ, mert csak a proletariátus képes arra, hogy ezerszám áldozza életét a szabadságharc mezején. S ha a felkelés irányítása az első pillanatban véletlen vezetők kezébe kerül is, ha a felkelést mindenféle ábrándok és hagyományok zavarják is külsőleg - ez a felkelés mégis csakis ama óriási politikai felvilágosító munka eredménye, amelyet az utóbbi két évtizedben, a szociáldemokrata agitáció révén, asszonyok és férfiak észrevétlenül végeztek az orosz munkásosztály körében.
Oroszországban, mint mindenütt a világon, a szabadság és a társadalmi haladás ügyét immár az osztálytudatos proletariátus tartja kezében. S ez az ügy jó kezekben van!