Író: Tanács a Foglalások Fenntartására [CMDO]1
Fordítás és HTML: P.G.
Elvtársak,
Amit mi Franciaországban már megtettünk, most Európát kísérti, és csakhamar fenyegetni fogja a világ uralkodó osztályát is: Moszkva és Peking bürokratáitól, Washington és Tokió milliárdosaiig. Ahogy mi táncra perdítettük Párizst, úgy a nemzetközi proletariátus is újra ostrom alá veszi minden állam és az elidegenedés minden citadellájának tőkéjét. A gyár- és a középület-foglalások országszerte nemcsak lebénítják a gazdaság működését, hanem, ennél is inkább, általánosságban kérdőbe vonják a társadalmat. Egy mélyreható mozgalom arra készteti a népesség csaknem minden részlegét, hogy az élet megváltoztatását kívánja. Ez immár egy forradalmi mozgalom. Hogy valóban hatalmába kerítse ezt a forradalmat, csak tudatára kell ébrednie annak, amit már megtett.
Milyen erők fogják megkísérelni a kapitalizmus megmentését? A rezsimnek el kell buknia, hacsak nem fenyeget fegyveres fellépéssel (párosulva feltételes választások kiírásával, amelyekre csak a mozgalom kapitulációja után eshet sor), vagy nem folyamodik közvetlen épp fegyveres elnyomáshoz. Abban az esetben, ha a baloldal megkaparintja a hatalmat, úgyszint megkísérli majd a régi világ védelmét, engedményekkel és erővel. Egy ilyen „népi kormány” legjobb védelmezője a kommunista nevű párt, a sztálinista bürokraták pártja lenne, amely a kezdetektől fogva felvette a harcot a mozgalommal, és amelyik csak akkortól tudta elképzelni a gaullizmus végét, amikor már ráébredt, hogy képtelen ellátni annak legfőbb védelmét. Egy ilyen átmeneti kormány csak akkor volna valóban „kerenszkizmus”, ha a sztálinistákat levernék. Ez lényegében a munkások tudatán és autonóm szervezeti képességein múlik: Akik már elutasították a nevetséges megállapodásokat, amelyek örömmel töltik el a szakszervezeti vezetőket, azoknak rá kell jönniük, hogy nem „kaphatnak” jóval többet a fennálló gazdaságban, de mindent elvehetnek, azáltal, hogy saját kontójukra átalakítják annak minden alapját. A főnökök aligha fizethetnek többet; de eltűnhetnek.
A jelenlegi mozgalom magát nem „politizálta” azáltal, hogy túllépett a bérekről és a nyugdíjakról szóló, nyomorúságos szakszervezeti követeléseken, amelyeket helytelenül „társadalmi kérdésekként” tüntetnek fel. Túllépett a politikán: helyesen tette fel a társadalmi kérdést. A több, mint egy évszázada készülődő forradalom visszatér hozzánk. Csak saját formáiban érvényesülhet. Már túl késő egy bürokratikus-forradalmi befoltozáshoz. Amikor egy frissen desztalinizált André Barjonet egy egyetemes szervezet létrehozására szólít fel, amely egybegyűjti „a forradalom minden autentikus erejét... akik trockistának, maoistának, anarchistának, szituacionistának vallják magukat”, akkor csak emlékeztetnünk kell rá, hogy akik ma trockistának, maoistának vallják magukat, és ne is említsük a szánalmas „Anarchista Föderációt”, azoknak közük sincs a jelenlegi forradalomhoz. A bürokraták mármost megváltoztathatják véleményüket, hogy mi „autentikusan forradalmi”; de az autentikus forradalomnak nem kell megváltoztatnia a bürokrácia felett kimondott ítéletét.
Jelen pillanatban, a munkások birtokában levő hatalomra és az ismert pártokra és szakszervezetekre tekintettel, nincs más út a munkások számára, mint hogy alulról szerveződő egységbizottságok [comités unitaires de base] által közvetlen megragadják a gazdaságot és a társadalmi élet újjáépítésének minden aspektusát. Ugyanakkor meg kell erősítsék autonómiájukat minden politikai-szakszervezeti irányítással szemben, biztosítaniuk kell önvédelmüket, és föderálódniuk kell regionális- és nemzeti szinten. Ezt az utat követve az ország egyedüli valóságos hatalmává kell válniuk, a munkástanácsok hatalmává. Ennek hiányában, minthogy „forradalmi vagy semmi”, a proletariátus újból passzív objektummá válik. Visszatér tv-készüléke elé.
Mi jellemzi a tanácshatalmat? Minden külső hatalom feloldása; közvetlen és totális demokrácia; a döntéshozatal és a végrehajtás gyakorlati egyesítése; a küldöttek mandátuma akármelyik pillanatban visszavonható; a hierarchia és a független specializációk megszüntetése; a felszabadult élet minden feltételének tudatos igazgatása és alakítása; a tömegek permanens kreatív részvétele; nemzetközi kiterjedés és koordináció. A tényleges követelmény semmi kevesebb. Az önigazgatás ennél semmivel sem kevesebb. Óvakodjatok mindenféle modernista rekuperátortól – még a paptól is – aki önigazgatásról, sőt, munkástanácsokról beszél, azonban anélkül, hogy beismerné ezt a minimumot, ugyanis ezzel bürokratikus funkcióikat, értelmiségi specializációik kiváltságait vagy kisfőnöki jövőjüket kívánják védeni!
Valójában most az szükséges, ami már proletár forradalmi projekt kezdetétől fogva szükséges volt. A kérdés mindig is a munkásosztály autonómiája körül forgott. A harc a bérmunka, az árutermelés és az állam felszámolásáért folyik. A cél a tudatos történelem elérése, minden elválasztás és „minden egyénektől függetlenül fennálló” megszüntetése. A proletárforradalom spontán rajzolta ki adekvát formáit a tanácsokban, 1905-ben Szentpéterváron, 1920-ban Torinóban és 1936-ban Katalóniában úgy, mint 1956-ban Budapesten. A régi társadalom megőrzéséhez vagy az új kizsákmányoló osztályok létrehozatalához minden alkalommal a tanácsok elnyomásán keresztül vezetett az út. A munkásosztály mostmár ismeri ellenfeleit és a megfelelő cselekvési módokat. „A forradalmi szervezet kénytelen tudomásul venni, hogy többé nem harcolhat az elidegenedés ellen elidegenedett formákban” (A spektákulum társadalma). A munkástanácsok nyilvánvalóan az egyedüli megoldások, minthogy a forradalmi harc minden más formája az ellenkezőjét érte el annak, mint amit szándékozott.
A VESZETTEK-SZITUACIONISTA INTERNACIONÁLÉ BIZOTTSÁG
TANÁCS A FOGLALÁSOK FENNTARTÁSÁÉRT2
1968. május 30.
1 A fordítás alapja: Debord, Guy. Œuvres. Gallimard, 2006. 900-902.o. ADRESSE À TOUS LES TRAVAILLEURS. 2 Vagyis CMDO (Conseil pour le maintien des occupations): az 1968-as lázadások idején létrejött forradalmi szervezet. Vagy tíz szituacionista és veszett és körülbelül ugyanennyi diák vagy munkás alkotta. A szervezet feloszlása után néhányan a Szituacionista Internacionálé tagjai lettek. Agitációjukban a munkáosztály önigazgatásra lépését (a tanácsokat) hangsúlyozták.