Író: Lev Trockij, 1933. március 15.
Forrás: "Valóság," 1990. (33. évf.) 11. sz.
Először megjelent: "Znamja," 1990. 7. szám.
HTML: P.G.
A Párt Politikai Bizottságához
Kötelességemnek tartom, hogy még egyszer azok felelősségérzetéhez forduljak akik jelenleg a szovjet államot irányítják. Önök közelebbről látják az országban és a pártban kialakult helyzetet, mint én. Ha a belső fejlődés továbbra is a jelenlegi síneken halad, a katasztrófa elkerülhetetlen. Nincs szükség arra, hogy ebben a levélben elemezzem a mostani helyzetet. Ezt megteszem a Bulletin 33. számában, amely a napokban jelenik meg. Ha más formában is, de az ellenséges erők, valamint a nehézségek ugyanakkora csapást fognak mérni a szovjethatalomra, mint amekkorát a fasizmus mért a német proletariátusra. Teljesen reménytelen és pusztító az a gondolat, hogy valaki egyedül a megtorlások segítségével ura lehet a helyzetnek. Ez nem sikerülhet. A harcnak megvan a maga dialektikája, és önök már rég túlléptek a kritikus időponton. A megtorlások pedig egyre fokozottabban váltanak majd ki olyan eredményt, ami teljesen ellentétes az előzetes számításokkal: nem fogják visszariasztani az ellenfelet, ellenkezőleg, energiát öntenek bele, a kétségbeesés energiáját. A legközvetlenebb és legközelibb veszély a vezetés iránti bizalmatlanság, a növekvő ellenségeskedés iránta. De ezt önök nálam jobban tudják. Ám önöket tovább löki a lejtőn saját politikájuk tehetetlenségi ereje, márpediga lejtő végén ott a szakadék.
Hogy mit kell tenni? Mindenekelőtt újjá kell teremteni a pártot. Ez fájdalmas folyamat lesz, de végig kell járni. A baloldali ellenzék — ebben egy pillanatra sem kételkedem — minden segítséget megad a KB-nak abban, hogy átvezesse a pártot a normális létezés síneire, mégpedig megrázkódtatások nélkül vagy a lehető legkisebb megrázkódtatással.
Javaslatomra valaki azt mondhatná: a baloldali ellenzék ily módon akar hatalomra kerülni. Erre én azt felelem, hogy összemérhetetlenül nagyobb dologról van szó, mint arról, hogy melyik frakció kerül hatalomra. Sok-sok évre eldől a munkásállam és a nemzetközi forradalom sorsa. Az ellenzék, magától értetődik, segíthet a KB-nek abban, hogy visszaállítsa a pártban a bizalmi rendszert, ami nem képzelhető el pártdemokrácia nélkül, de csak abban az esetben, ha maga az ellenzék is visszakapja a normális munka lehetőségét a párton belül. Csak a történelmileg kialakult frakciók nyílt és becsületes együttműködése állíthatja vissza az adott feltételek között a vezetés iránti bizalmat és teremtheti újjá a pártot.
Nem kell tartani attól, hogy a balodali ellenzék megkísérli a megtorlásokat az ellenkező irányba fordítani; ez a fajta politika már kipróbálódott és teljes mértékben csődöt mondott — hiszen most is az a feladat, hogy közös erővel likvidáljuk ennek a politikának a következményeit.
A baloldali ellenzéknek megvan a saját programja mind a Szovjetunióra, mind a nemzetközi küzdőtérre vonatkozólag. Természetesen szósem lehet arról, hogy erről a politikáról lemondjon. Ám arról már kialakulhat előzetes megegyezés, hogy milyen formában történjék meg ennek a programnak a kifejtése a KB előtt, a párt előtt, és miképp vezessük be a gyakorlatba, nehogy törésre vagy megrázkódtatásra vezessen. Bármilyen feszült is a légkör, néhány egymást követő szakaszban feloldható, ha mindkétfélben megvan a jóakarat. A veszedelem viszont akkora, hogy feltételezi, sőt megköveteli ezt a jóakaratot.
Levelemnek is az a célja, hogy jelezze a jóakarat meglétét a baloldali ellenzéknél.
Egyetlen példányban küldöm ezt a levelet, kizárólag a Politikai Bizottságnak, hogy megadjam neki a szükséges szabadságot az eszközök kiválasztásában, no persze, csak akkor, ha a PB a körülmények hatása alatt szükségesnek tartaná, hogy hírzárlat mellett megkezdje az előzetestárgyalásokat.
Prinkipo, 1933. március 15.