Marxists Internet Archive: Magyar
Lev Trockij
1879-1940
Lev Davidovics Trockij 1896-ban, Nyikolajevben ismerkedett meg a marxizmussal. Rá egy évre részt vett a Délorosz Munkásszövetségben, amely miatt letartóztatták, több év börtönt követően pedig 1900-ban Szibériába száműzték. "Trockij" álnéven szökött meg, majd írói álneve is ez lett. 1902-től az Iszkránál jelentek meg írásai. A rá következő év Mensevik-Bolsevik szakadásán az előbbiekhez pártolt, majd velük is szakított. Egy évtizeden keresztül a kettő egyesítésén munkálkodott, sikertelenül. Részt vett az 1905-ös forradalomban, a pétervári szovjet vezetője volt. Ezidőtájt kidolgozta a permanens forradalom elméletét. Egyesítési törekvéseit feladva 1917-ben csatlakozott a Bolsevikokhoz. Az októberi forradalom legfontosabb szereplője volt Lenin után és a Vörös Hadsereg vezetője. Ezt követően fontos szerepet töltött be a szovjet államban. 1923-ban a baloldali ellenzék élére állt, innen igyekezett küzdeni a bürokratizáció ellen. Az ellenzék kudarcot vallott, majd Trockijt kizárták a pártból, 1929-ben pedig emigrálni kényszerült, először Törökországba. A Sztálin számára kényelmetlenné váló ellenzéki küzdelmet a "Bjulletyeny Oppozicii" folyóiratból folytatta. 1938-ban kezeskedett a Negyedik Internacionálé létrehozásában. Utolsó lakhelye a mexikói Coyoacán volt, ahol 1940-ben Sztálin utasítására meggyilkolták.
Írások:
Lenin szelleme!, 1918
Terrorizmus és kommunizmus, 1920 (PDF verzió)
Levelek Buharinhoz, 1926
Levél Ny. I. Muralovhoz, 1928
A demokrácia leckéje - amelyből végülis kimaradtam, 1929
Levél a Szovjet munkásokhoz, 1929
D. B. Rjazanov születésnapjára, 1930
Majakovszkij öngyilkossága, 1930
Rjazanov elvtárs ügye, 1931 Utólagos rágalom D. B. Rjazanovról, 1931 A német gyári tanácsok és a termelés munkásellenőrzése, 1931
Levél a Párt Központi Bizottságához és a Központi Ellenőrző Bizottsághoz, 1932 El a kezekkel Rosa Luxemburgtól!, 1932
Max Eastman és a marxizmus, 1933
Zinaida Volkova halálára, 1933
A német proletariátus tragédiája, 1933
Levél a Párt Politikai Bizottságához, 1933
A Szovjet rendszer problémái, 1933
A sztálinisták legújabb hamisítása, 1933
Levelek Lazar Klinghez, 1934
Anatolij Vasziljevics Lunacsarszkij, 1934
Naplófeljegyzés, 1935
N. I. Trockaja levele fiáról, Szergejről, 1935
Miért győzte le Sztálin az ellenzéket?, 1936
A spanyol tanulság, 1936
Az elárult forradalom, 1936
Perek, amiket nem lehet befejezni..., 1936
Vaklárma Kronstadt körül, 1938
Lev Szedov (Fiú, barát, harcostárs), 1938
Kiegészítések és megjegyzések a vádlottak vallomásával kapcsolatban, 1938
Genrih Jagoda szerepe, 1938
Átmeneti program, 1938 [PDF]
Meghalt Krupszkaja, 1939
A bonapartista államfilozófia, 1939
Lev Trockij végrendelete, 1940 (alternatív fordítás)
Fasizmus, 1940 - Posztumusz kiadott összeállítás
Lásd még:
Antonio Gramsci: Levél Trockijhoz a futurizmusról, 1922
H.: Trockij kiutasításának körülményei, 1929
Moszkvai tudósítás: Hogyan oldotta meg a Politikai Bizottság Trockij törökországi kiutazásának kérdését?, 1929
Lukács György: Trockij, 1929A Gyemjan Bednij "ügyhöz", 1930
Gyemjan Bednijről, 1932